A
macska háziasítása hosszú időt vett
igénybe. Megszelídítése akkorra tehető,
amikor az ember föladta a nomád életformát
és letelepedett. A helyhez kötöttség a macska
számára is kedvezőbb életfeltételeket
teremtett. A macskát az ókori Egyiptomban
- mintegy 2500 évvel időszámításunk előtt -
istenként tisztelték. Egyiptom hatalmát a
Nílus-völgyi területek termékenysége
alapozta meg. A magtárakban tárolt szemes terményt
a macska óvta a rágcsálóktól
és az ott menedéket kereső kígyókat is
ártalmatlanította. A
házimacska eljutott a világ más tájaira is.
Az ókori görögök és rómaiak az
egyiptomiakhoz hasonlóan tisztelték. A keresztény egyház
erőteljesen lépett fel ez ellen a pogány szokás
ellen. Elterjedt az a hit, hogy az ördög és a
boszorkányok a macska alakját öltik magukra. Emiatt
a középkorban sok macskát égettek meg vagy
pusztítottak el különféle módszerekkel.
Mindez a patkányok és az egerek tömeges
elszaporodásához vezetett, ezek az állatok pedig
különféle járványos
megbetegedéseket terjesztettek. Az egyház
szándéka ellenére az emberek újra
felismerték a macska áldásos
tevékenységét. Ez megváltoztatta az emberek
nézeteit, a macska tartása egyre
természetesebbé vált. Sok uralkodó,
pápa és bíboros kedvenc állata volt a
macska (például a francia Richelieu bíboros 14
macskát tartott), népszerűsége egyre nőtt. Az első hosszú szőrű macskákat körülbelül a XVI. században hozták Európába
a Közel-Keletről. Szaporodásuk emberi beavatkozás
nélkül folyt. A múlt század
végén kezdték el a szabványnak megfelelő
állatok szándékos keresztezését
és továbbtenyésztésre való
kiválasztását. A tenyészállatok
összehasonlítása és
értékelése céljából
különféle macskakiállításokat
kezdtek rendezni. A világon az első
kiállítást egy angol macskaklub - a National Cat
Club - szervezte, ahol 170 nőstényt és kandúrt
mutattak be. Nőtt az érdeklődők és a
macskatenyésztők száma, akik újabb és
újabb színváltozatokat és fajtákat
tenyésztettek ki. E
kedvenc állat képes viszonozni a gazdája
szeretetét, ezért közelsége gazdagítja
az ember érzelmi életét.